Háború Ukrajnában

Ferenc Viktória EP-képviselő

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa vizsgálja ki az ukrán toborzóirodák jogsértő gyakorlatait!

2026. 06. 26.

Tegnap az Európai Parlament Külügyi Bizottságában Volker Türk ENSZ emberi jogi főbiztossal folytattak eszmecserét a képviselők. Ferenc Viktória, a Fidesz–KDNP EP-képviselője, a Patrióták Európáért frakció tagja az ülés során az Ukrajnában tapasztalható emberi jogsértésekre hívta fel a figyelmet: „Ukrajna immár több mint négy éve háborúban áll. Civilek és katonák ezrei vesztették életüket. Ez óriási tragédia. Vannak azonban olyan tragédiák, amelyek megfelelő fellépéssel elkerülhetők lennének. A hadiállapot mozgósítással jár, ez a realitás. Aggodalommal követem azonban az ukrán toborzótisztek által elkövetett emberi jogsértéseket. Számos esetben ugyanis a katonai mozgósítás alól jogszerű mentességgel rendelkező férfiakat hurcolnak el az utcáról.”

Tele van az internet olyan valós felvételekkel, ahol egy térfigyelő kamera vagy egy járókelő mobiltelefonnal rögzíti, ahogy négy-öt ember igazoltatás nélkül megragadja a katonakorú férfiakat, autóba, furgonba tuszkolva őket. A jogtalan elhurcolásokat a kárpátaljai magyar közösség is megszenvedi: a halasztással rendelkező egyetemisták és védettséget élvező tanárok jogtalan fogva tartásáról, valamint súlyos betegséggel küzdő férfiak tragikus haláláról már eddig is tájékoztattam az Európai Bizottságot. Érdemi változás azonban nem történt az ügyben, ami érthetetlen” – tette hozzá a képviselő.

A kárpátaljai magyar származású képviselő kiemelte: „Ha az emberek hangját nem akarják meghallani, akkor elég, ha az ukrán parlament emberi jogi biztosának jelentését, vagy az Ukrajnával foglalkozó Független Nemzetközi Vizsgálóbizottság (az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa számára készített) jelentését elolvassák, melyek szintén súlyos jogsértéseket dokumentálnak az ukrán mozgósítási gyakorlatban.”

A képviselő arról kérdezte a főbiztost, hogy volt-e tudomása az említett jogellenes ukrán mozgósítási gyakorlatokról, valamint hogy milyen konkrét lépéseket tervez annak érdekében, hogy a probléma megfelelő figyelmet kapjon, a jogsértéseket kivizsgálják, és megszűnjenek az ukrajnai toborzóirodák jogsértő gyakorlatai. Volker Türk válaszában elmondta, hogy figyelemmel kísérik a kisebbségeket érintő ügyeket, és amennyiben problémák merülnek fel, kapcsolatba lépnek az ukrán hatóságokkal, amelyekkel – elmondása szerint – kiváló együttműködést ápolnak. Továbbá kijelentette, hogy minden rendelkezésükre bocsátott információt a beérkezést követően kivizsgálnak. Azonban a toborzóirodák visszaéléseivel kapcsolatban nem nyilatkozott.

„Az Európai Unió nemrég megnyitotta az ország csatlakozási tárgyalásainak első klaszterét, amelynek központi követelménye az alapvető jogok és az emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartása. Ezért a téma sürgető, hiszen egyértelmű, hogy az emberi jogok helyzetével súlyos problémák vannak Ukrajnában. S bár a Bizottság egy korábbi levelemre adott válaszában megerősítette, hogy a klaszter megnyitása után érdemben foglalkoznak majd ezekkel a jogsértésekkel, félő, hogy ez is csak üres ígéret marad. Ezért örülök, hogy ma az ENSZ emberi jogi főbiztosát is tájékoztathattam az ügyről, akivel az ülést követő rövid eszmecsere során megbeszéltük, hogy levélben bővebben informálom majd a kárpátaljai magyarokat ért eddigi jogsértésekről” – tájékoztatott Ferenc Viktória az ülést követően.

Brüsszel, 2026. június 26.