Háború Ukrajnában

Uniós közömbösség az Ukrajnában tapasztalható jogsértések és tragédiák kapcsán

2025. 12. 10.

Ma az Európai Parlament Külügyi Bizottságának ülésén Kaja Kallasszal, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, az Európai Bizottság alelnökével folytattak eszmecserét a képviselők. Ferenc Viktória a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője amellett, hogy felhívta a figyelmet az Ukrajnában dúló háború szörnyűségeire, a kárpátaljai magyar közösséget ért tragédiára is rámutatott: „Tudja, én onnan származom, és ma itt van a teremben közöttünk egy másik kárpátaljai magyar nő is, Sebestyén Márta, akit óriási veszteség ért a nyáron, az ukrán kényszersorozás következtében életét vesztette a testvére, Sebestyén József.”

„Őszintén kérdezem, hogy Ön mit gondol, mi szolgálja jobban az uniós polgárok érdekeit? Az ukrajnai háború folytatása vagy a békekötés? Százezrek vesztek már oda, több millióan váltak földönfutóvá, az emberek Ukrajnában 4 éve épp, hogy csak túlélnek. S fennáll annak a veszélye, hogy ezt a borzalmat egész Európára kiterjesztenék!” – tette hozzá Ferenc Viktória.

„Hány ilyen feldolgozhatatlan veszteséget kell még átélnie a helyieknek? És hiába tagadják, a helyzet továbbra is változatlan, mindenki megnézheti videókon vagy az ukrán emberi jogi biztos jelentésében a toborzótisztek által elkövetett visszaélések kegyetlenségét. Miért nézik ölbe tett kézzel, hogy Ukrajnában sérülnek az emberi és kisebbségi jogok és virágzik a korrupció?!” – vonta kérdőre a főképviselőt a kárpátaljai származású képviselő.

A Kijevvel szemben elfogult politikát folytató főképviselő válaszában meg sem említette az Ukrajnában tapasztalható jogsértések ügyét, Sebestyén Márta öccsének tragédiájára sem reagált. ” Felfoghatatlan és elfogadhatatlan ez a magatartás. Elég a háborúból, elég a brüsszeli bürokraták háborúpárti hozzáállásából. Legyen végre béke!” – hangsúlyozta a Fidesz EP-képviselője az ülést követően.

Brüsszel, 2025. december 9.